CITRUSOS SÜTIKOCKÁK

Ha korábban azt mondtam, hogy lemaradtunk a karácsonyi készülődéssel, akkor most azt mondom, már nem is fogom utolérni magam. Nemcsak, hogy nekem is sikerült lebetegedni, de Mimi mandulagyulladásának második fordulója a Tűzoltó utcai gyermekkórházban ért véget... Ebből kifolyólag a karácsonyi készülődést és a megszokott menüt is át kellett gondolnom. Az már biztos, hogy kevesebb nehéz étel és süti kerül az ünnepi asztalra idén, bár a pulykáról nem akar lemondani a család. Mivel nagy citromfogyasztók vagyunk, és mindenféle citromos-citrusos süteményt szeretünk, így ez lesz az egyik, amit remélhetőleg megsütök majd újra. Bár ez nem kifejezetten klasszikus karácsonyi süti, de könnyen elkészül, nem túl nehéz és az sem mellékes, hogy finom is.

Citrusos sütikockák

Ezek a kis kockák grépfrút és citrom keverékéből készültek még néhány hete, de karácsonyra lehet, hogy csak citromot használok. Ebben az esetben a lenti citrusokat cseréljük le összesen 200 ml citromlére, ami kb 3 citrom frissen facsart leve és ezeknek a lereszelt héjára, valamint emeljük fel a cukor mennyiségét 250-300 grammra.

Citrusos sütikockák


Hozzávalók:
110 g puha vaj
115 g cukor  (ebbe a mennyiségbe egy zacskó vaníliás cukrot is beleszórtam)
190 g liszt
csipet só

6 tojás
200 g cukor
1 citrom leve (kb 50 ml) és reszelt héja
1 grépfrút leve (150 ml) és reszelt héja
95 g liszt


Először a tésztakérget készítjük el. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sót és a lisztet. Egy kb 20cm x 25cm -es kivajazott és esetleg sütőpapírral is bélelt magasabb szegélyű tepsi vagy sütőtál aljára simítjuk ezt a kissé morzsás állagú tésztát úgy, hogy egy kis pereme is legyen. Egy fél órára hűtőbe tesszük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt halvány színűre sütjük és félretesszük hűlni.

A krémhez a tojást a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a citrus levet és a reszelt héjat, végül a lisztet is elkeverjük benne. A kihűlt, elősütött tésztakéregbe öntjük és 160 fokon 20-30 percet sütjük (ekkor még kicsit remeg a közepe, de úgy jó). Amikor már csak langyos, hűtőbe tesszük, és mielőtt felszeletelnénk, porcukorral hintjük meg.

Citrusos sütikockák

Megjegyzések

  1. Csodás! A süti, a képek a kanálkák! Imádom, úgy, ahogy van! Nem is kell ennél klasszabb süti az ünnepi asztalra! Pici lánynak gyógypuszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, köszi :) Mindig jókedvre derítenek a hozzászólásaid :)

      Törlés
  2. Drága Csilla, szomorúan olvasom mi történt Mimivel.... a gyerekbetgségek már csak ilyenek, különösen az első ovis évben. De gyorsan meggyógyul majd, csak ezt tudom vigasznak szánni! A sütid álomszép, legszívesebben most azonnal megsütném, de a fotódat überelni lehetetlen! Well done, Baby! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a biztatást! Igyekeztem ;) Mimi sajnos a mai napig nem jött rendbe tökéletesen, de alakul...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések