2016. nov. 27.

GESZTENYÉS-GOMBÁS RIZOTTÓ

A hűvösebb idő beköszöntével tartalmasabb, fűszeresebb ételekre vágyunk. Nálunk ilyenkor gyakrabban kerülnek elő olyan alapanyagok, mint a vörös húsok (bár a jelentős vastartalmuk miatt többször kellene fogyasztanunk és egyébként a következő rizottóban sincs...), a zöldségek közül a gomba, a zsálya vagy éppen a gesztenye. Egy rizottó (megjelent a Kifőztük novemberi számában, gesztenye a Maronitól) remek formát tud adni ezeknek az őszi hozzávalóknak és egy pohár jófajta vörösborral egy ilyen étel remekül átmelenget egy barátságtalan novemberi estén. A héten vidéken voltam a munkámból kifolyólag, így péntekre teljesen leeresztettem. De már annyira ettem volna egy jó rizottót, hogy nem volt semmi, ami megakadályozhatott volna a megfőzésében. Szerencse, hogy nem kell órákig pepecselni vele, így hétköznapi vacsorának is beleférhet...


Hozzávalók 4 személyre
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
30 dkg rizottórizs (pl. arborio)
1 dl száraz rozé
1 l húsleves
5 dkg reszelt parmezán
12 dkg füstölt szalonna apró kockákra vágva
15 dkg vargánya durvára aprítva
10 dkg hámozott, sült gesztenye elmorzsolva (Maroni)
1 csipet tengeri só
frissen őrölt tarka bors
kevés olívaolaj
4-5 friss zsályalevél


A kétféle hagymát finomra vágjuk, és 3 dkg vajon megdinszteljük. A rizst jól átforgatjuk benne, majd ráöntjük a rozét, és 2-3 percig sisteregni hagyjuk, amíg az alkohol el nem párolog. Állandó keverés mellett, folyamatosan adagoljuk hozzá a húslevest, amíg a rizs meg nem puhul (ez kb. 1/2 óra). Az utolsó adag levest nem főzzük el teljesen, kicsit „szaftosra” hagyjuk az ételt.

Közben a szalonnát serpenyőben, kevés olajon pirítani kezdjük, majd hozzáadjuk a gombát és a gesztenyét is. Fűszerezzük a sóval (óvatosan, mert a szalonna is sós), borssal és aprított zsályával. Amikor a rizs „al dentére” puhult, beleszórjuk a sajtot, sózzuk, borsozzuk. Belekeverjük a gesztenyés ragut, és pár perc alatt készre főzzük, majd a maradék vajkockát is belevegyítjük. Lefedve 5 percet pihentetjük, majd tálaljuk.



2016. nov. 4.

CHEDDAROS SÜLTBROKKOLI KRÉMLEVES

A "hosszúhosszú hétvége" első két napján mi is vidékre utaztunk, mint oly sokan mások. Az ünnep második felét itthon töltöttük, pihenéssel, és a társasjátékok is előkerültek. Bár a Halloween angolszász hagyomány, de mivel hosszabb ideig Dél-Angliában laktunk, a tökfaragást, mint hagyományt átvettük, akárcsak az angol karácsonyi ünnepi pulykát. Évek óta egy macskát faragok, ami már elég profin megy, de idén Mimi valami új mintát kért, így most lecseréltük a felhúzott hátú cicust egy bölcs bagolyra. Ezzel kicsit meggyűlt a bajom szakszerű tökfaragó felszerelés hiányában, de azt hiszem vállalható lett (kép az Instagram oldalon). A farigcsálás és a közös játék sok időt nem hagyott a főzésre, annak ellenére, hogy rengeteg tervem volt, de azért kísérleteztem pár mártogatóssal és ez a brokkoli leves is elkészült. A lányom eddig nem volt hajlandó megenni a hagyományos módon készült brokkoli krémlevest, de ezért a grillezett, sajtos verzióért (megjelent Kifőztük november) teljesen odavan...


Hozzávalók 3 személyre
1 fej brokkoli
tengeri só
kevés olívaolaj
1 vöröshagyma finomra aprítva
1 gerezd fokhagyma finomra aprítva
7 dl hús- vagy zöldségleves
1 dl habtejszín
5 dkg cheddar sajt finomra reszelve
frissen őrölt tarka bors


A brokkolit megmossuk, megtisztítjuk, lecsepegtetjük, majd rózsáira szedjük. Tepsire terítjük, enyhén sózzuk, és meglocsoljuk kevés olívaolajjal. 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig grillezzük. Az aprított hagymákat olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a sült brokkolit. Felengedjük 1/2 l húslevessel, és a zöldségeket teljesen puhára főzzük.

A tűzről levéve krémesre turmixoljuk, és visszatesszük a tűzre. Hozzáadjuk a maradék levest, a tejszínt, végül a sajtot is beleolvasztjuk. Sóval és borssal ízesítjük.

Tipp: ha zöldséglevest használunk, vegetáriánus fogás lehet.