SEGÍTSÜTI 2018 ŐSZ

Itt a szeptember és ezzel együtt természetesen a Segítsüti is! A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. A kezdeményezés leglényegesebb eleme az volt, hogy a támogatott civil szervezetek, egészségügyi intézmények segítése kizárólag tárgyadományok formájában vagy szolgáltatási összegek, térítési díjak átvállalásával történjen. Célunk ma is ez. A mostani támogatottunk a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány.


A sütilicit során befolyó pénzből a klinika intenzív osztályára szeretnénk vásárolni egy ún. kapnográfot. Őszintén szólva, mikor megtudtam, hogy mit szeretne a klinika, fogalmam sem volt, mi is az a kapnográf, vagy miért is fontos. Ez a készülék a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Segítségével az ebből a célból vett gyakori vérvételek elkerülhetőek, a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva így.


Mivel ez a készülék nagyon sokat segítene a gyerekek gyógyulásában, ezért kérlek, támogassátok a kampányt, hogy ezt a bizonyos kapnográfot meg tudjuk vásárolni nekik! Az én idei felajánlásom, egyben a 6. segítsütim, egy csomag Francia sóvirágos csokoládés keksz. Ugye a csokis kekszet mindenki szereti? Mimi szerint egyébként ez a világ legfinomabb csokis keksze, de Tőle függetlenül a keksz más tesztalanyaim között is jól vizsgázott, így tiszta szívből ajánlom. Nem túl édes, textúráját tekintve ropogós, levegős. 70%-os jófajta étcsokoládé, finomítatlan nádcukor, vaníliapor és teljes kiőrlésű búzaliszt is került bele, mindegyik tetejére pedig egy csipet francia sóvirág (fleur de sel) is jutott. Ettől az árnyalatnyi sós íztől senki ne ijedjen meg, tökéletesen illik a csokihoz! Ez a keksz remek napindító lehet a reggeli kávénk mellé, a napzáró délutáni teához, vagy esti nassoláshoz is (bár az ugye nem túl egészséges...), gyerekek uzsis dobozába, kirándulásra, vendégvárónak vagy "csapatépítő rágcsának". Tojást, glutént, laktózt tartalmaz (!), de kérésre laktózmentssé tudom tenni. 50 db-ból álló csokis kekszcsomag üti a nyertes markát, aki választhat a budapesti személyes átvétel (előre egyeztetett időpontban) és a postázási lehetőség közül.  Licitálni a sóvirágos kekszekre, illetve a további felajánlott 29 csodás süteményre 2018. szeptember 24-től ITT lehet, az árverés vége pedig 27-én csütörtökön 16.00 órakor lesz. A Segítsütiről és a sütilicitről minden információ megtalálható a www.segitsuti.hu oldalon illetve a Segítsüti Facebook oldalán. Segítsetek, hogy a Süti ismét segíthessen!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések