HUMMUSZ, AZ EGYSZERŰ

Mindig tartok itthon konzerv csicseriborsót, amolyan vésztartaléknak. Nemrégiben elképesztő jó áron találtam spanyol csicseriborsót, így rendesen bespejzoltam. Rengeteg formában használható, a legegyszerűbb módja azonban, amit bárki el tud készíteni, az a hummusz. Magában tunkolni egy kevés arab kenyérrel vagy pitával, szendvicsbe, saláta mellé... és még sorolhatnám! Persze eredetileg a szárított borsót kellene áztatni, megfőzni, ám én az üveges formáját részesítem előnyben. A tavaszi utazás élményei már halványulnak, ezért ennek felelevenítésére arab-szerű vacsorát rittyentettünk, melynek részeként a hummusz is terítékre került.



Hozzávalók:
kb 36 dkg csicseriborsó (ebből díszítésnek pár golyót félreteszünk)
7 evőkanál tahini (azaz szezámpaszta)
9 evőkanál frissen facsart citromlé
8 evőkanál natúr joghurt
3 evőkanál hideg víz
4 gerezd fokhagyma
kevés tengeri só

Tetejére
extra szűz olívaolaj
füstölt darált paprika


A konzerv csicseriborsót bő vízben leöblítjük és lecsepegtetjük. Majd az összes hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Díszítésnek a félretett néhány szem csicseriborsót, kevés olívaolajat és füstölt darált pirospaprikát használhatunk.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések