DÍJ, KRÉM, SCONES...

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy néhány napon belül másodszor is megkaptam a Best Blog díjat, ezúttal Edittől, a KockacZukor blog szerzőjétől. Köszönöm szépen ezúton is! És mivel ez az esemény szerencsésen egybeesett a balkoneprek érésével, úgy gondoltam megünneplendő elkészítem kedvenc teadélutános sütimet, az angol édespogácsát. Amikor évekkel ezelőtt Dél-Angliába kerültem dolgozni, az első hetem ismerkedéssel és sok-sok tréninggel telt. Egy ilyen okítós napon, kávészünetben szolgálták fel az addig általam még nem ismert scone nevezetű édes pogácsát. Temészetesen volt mellette bőségesen clotted vagy channel island cream, azaz sűrű tejszín és friss eper is. Annyira etette magát, hogy nem is értettem, hogyan élhettem addig nélküle. Aztán meg csodálkoztam, hogy pillanatok alatt felcsúszott tőle, leginkább a krémtől néhány kiló (kb 60%-os a zsírtartalma), bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nálam nagy szerepet játszott a csokis Cadbury keksz is. Mindenesetre, az ezt követő néhány évben rendszeres fogyasztója lettem, és az angol teadélutánokon elsőnek ezt pusztítottam el mindig. Itthon kicsit nehézkes az angol tejszín beszerzése, bár nem lehetetlen, de mascarponeval, vagy végső esetben vajjal és valamilyen piros lekvárral megkenve is elsőrendű.

Scone, az angol édespogácsa

Agatha Christie kivételével a scone két táborra osztotta a teázó briteket, az egyik szerint a félbevágott scone-ra először a tejszín majd a lekár kerül (devon-i elmélet), az ellentábor szerint pont fordítva (cornwall-i iskola). A krimikirálynő azért volt kivétel, mert ő legszívesebben magában szürcsölte el a krémet, minden egyéb nélkül. Tudott élni, az biztos... A fent említett vitában, a magam részéről a devoni elgondolást támogatom. Bár ez egy igazi angol klasszikus, a teadélutánok elengedhetetlen része, mégis apró különbségek létezenek az elkészítésében. Én a mazsolás verzióra tettem le a voksomat... azt hiszem örökre...


Hozzávalók (kb 15 db pogácsához):
450 g sütőporos liszt (1 kg liszthez 1 zacskó sütőpor az arány)
1 teáskanál szódabikarbóna
60 g kristálycukor
1 jó csipet só
60 g vaj
200-210 ml tej
két kis marék mazsola
Lekenéshez
1 tojás
1 teáskanál tej

A mazsola kivételével először az összes hozzávalót egy gömbbé dolgozom össze, csak a végén gyúrom bele a mazsolát. Lisztezett felületen kb 2 cm vastagra nyújtom és egy 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A tojást gyengén felverem a kevéske tejjel és a sütőpapíros tepsire átpakolt pogácsákat lekenem vele. 220 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsülnek, rácson jó, ha kihűlnek.


Megjegyzések

  1. én is imádom a scone-t, szerintem otthon is el kellene terjeszteni! Azt pedig nagyon átérzem, hogy hiányzik az angol tejszín, és clotted cream.... iszonyú finomak, a tejszín pikk-pakk felverhető, de a clotted cream..... az tényleg kalóriabomba....én is érzem magamon :-)
    nice pics again!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Ehhez felhasználtam az utolsó üveg féltve őrzött clotted creamet... de most vége :( Még ezért a "konzerv" formájúért is odavagyok, hát még a frissért!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések