PIRÍTOTT DIÓVAJ

A mogyoróvaj mintájára készült a dióvaj, amit inkább krémnek neveznék. Nem sokból tart összedobni, és egészen különleges, karakteres ízű kis masszát kapunk. Az egyetlen dolog, amire nem árt odafigyelni, hogy nehogy megégjen a dió. Tényleg csak néhány perc kell, nem több, és amikor már illatozik, vehetjük is ki a tepsit a sütőből. A dióvaj receptjét a Kifőztük magazin februári számában is elolvashatjátok.


Pirított dióvaj - diókrém


Pirított dióvaj - diókrém


Hozzávalók: (kb 180 ml-hez)
20 dkg dióbél
csipet só
2 teáskanál dióolaj
3 teáskanál  (vagy tetszés szerinti mennyiség) juharszirup


A diót egy tepsibe szórjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb 6-8 perc alatt illatosra pirítjuk úgy, hogy félidőben kicsit megrázogatjuk. 

Amint kihűlt, késes aprítóba tesszük, majd 2 perc után levesszük az aprító tetejét és az oldalára ragadt diót belekapargatjuk. Ismét 2 percig aprítjuk, ami után ismét bekapargatjuk a szélére ragadt masszát. Újabb 2 perc krémesítés után sózzuk, majd hozzáadjuk az olajat és a szirupot is. Végül még 2 perc krémesítés következik. Elkészítés után hűtőben tároljuk. Tehát összesen 8 perc, nem több, és elkészül.

(Juharszirup helyet mézzel is édesíthetjük.)


Pirított dióvaj - diókrém


És így néz ki... kétpercenként:


Pirított dióvaj - diókrém

Megjegyzések

  1. Köszönöm a receptet :) Varázslatosak a fotók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, Anikó, örülök, ha kipróbálod :)

      Törlés
  2. Ez csodás! Biztos, hogy kipróbálom, mert még jócskán van itthon dió! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez egyszeruen isteni finom volt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések