CITROMOS REBARBARA LEKVÁR

Ez a szerencsétlen rebarbara is azok közé az alapanyagok közé tartozik, amelyekkel sokáig nem tudtam megbarátkozni. Angliában gyakran találkoztam vele, ott nagyon kedvelik, de valahogy nem volt rá gusztusom. Sajnos. Aztán, nem is tudom, talán felnőttem hozzá :). Évek óta készítek lekvárt belőle és sajt-vacsorához tálalom legszívesebben. Mimi pedig magában szereti kiskanállal. A rebarbara levele mérgező, ezért csak a szárát használjuk. Legtöbbször egyébként már csak levél nélkül lehet megvásárolni, gondolom pont ezért. Ez a lekvár igazán különleges, citrusos és friss. De amilyen gyorsan elkészül, oyan gyorsan el is fogy...


Hozzávalók
kb. 90 dkg rebarbaraszár (tisztítva mérve)
30 dkg kristálycukor
2  nagy (bio) citrom frissen facsart leve és finomra reszelt héja


A rebarbarát megmossuk és megámozzuk. A külső héjat könnyen le lehet húzni. Felkarikázzuk és a cukorral lábasba öntjük. Amikor szétesnek a rebarbara karikák, hozzáadjuk a citromlevet és héjat, majd készre főzzük. Sterilizált üvegekbe töltjük.

Az üvegeket egy nagy lábasba állítjuk és forró vizet öntünk köréjük (kb. az üvegek háromnegyedéig), majd forrástól számított negyed órát főzzük (nedves dunszt). Lassan hagyjuk kihűlni az üvegeket.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések